EGY VÁROS, EGY CSAPAT, KÉT KANYAR

Eképpen lehetne jellemezni legtömörebben Firenze futballkultúráját, s ebben minden benne foglaltatik. Ez az a mondat, melyet sok jelentős olasz tábor szeretne magáénak mondani, s egyben ez az a mondat, melyet csak néhány kiváltságos mondhat el magáról. Ezen ritka táborok egyike a Fiorentináé, melynek otthonában az Artemio Franchi stadionban, két kanyar, a Curva Fiesole és a Curva Marione ultracsoportjai igyekeznek győzelembe hajszolni a mindenkori lila kedvenceket. Ezúttal a klub történetének legjelentősebb ultracsoportjának, a Fiesole mozgatórugójának, a viola ultramozgalom vezetőjének a krónikáját tekintjük át.

1978 tavaszán egy Ultras Viola (a CAV előtti vezető csoport Firenzében) taggyűlés alkalmával, a csoport néhány tagja elégedetlenségének adott hangot, afelől, ahogy az akkori vezetőség irányította az Ultras-t. Az okok nem is annyira a csoport által elért eredményekben voltak keresendők, hanem abban, hogy a vezetőség folyamatosan nem akceptálta egyes tagok véleményét, hozzászólását a dolgok menetéhez. Néhány nappal később néhány srác úgy döntött, hogy kilépnek az Ultras-ból, és megalapítják a Collettivo Autonomo Viola (önálló viola kollektíva) nevű csoportot, akikhez már közvetlenül a megalakuláskor sokan csatlakoztak a kanyar többi csoportjaiból. De kezdetben a dolgok nem mentek könnyen, hiszen az új csoportnak nem volt helye a Fiesole kanyarban, ezért az akkori Ferrovia (ma Marione) kanyarba akartak menni, szembehelyezkedésüknek nyomatékot adva, de végül a csoportok közös döntésének és akaratának a hatására maradtak a Fiesole-ban. A névben szereplő „autonomo” szó onnan ered, hogy megalakulásukkor nem voltak bejegyezve a klub organizációjába, tehát egyfajta félhivatalos csoportként működtek, melyből sok hátrányuk származott a későbbiekben.

 A C.A.V. transzparens legelőször egy idegenbeli fellépésen Veronában lett kihelyezve, hozzátéve a Curva Fiesole szóösszetételt, mely a végül is törzshelyükké vált lelátó neve, emellett feltűnt még egy nyelvét nyújtó, energikus oroszlán, mely a csoport első emblémája volt. Mivel a csoport a kezdetektől fogva igyekezett minél frekventáltabb helyre kirakni a transzparensét, ez több kisebb konfrontációhoz vezetett a többi alakulattal. Egy időszakban a 7Bello fogadta maga mellé őket, mely csoport 1965-ben alakult! A kanyaron belüli ellentétek egyre csak erősítették a C.A.V. sorait a kezdeti években, majd idővel olyan sokan lettek, hogy kénytelenek voltak elfogadni őket.

Nem sokkal a C.A.V. megalakulása után elkészült az első csoportsál, de még mindig nem az azóta védjegyként megjelenő indián szimbólummal.

1979-ben már a kanyar középső harmadában, közvetlenül az Ultras mellett székelt a Collettivo, a fejlődés töretlen volt. 1981-ben Pontello elnök idejében az ultrák nagy dolgok elérésére tartották alkalmasnak a csapatot, s többször jelentek meg színes füstbombák a kanyarban, s az idegenbeli utazások jelentősége is megnőtt. Melyek során összecsapások bontakoztak ki Cesenában, Ascoliban, Torinóban a Juve ellen, és Cagliariban az utolsó fordulóban, ahol a bajnoki álomnak vége lett.

A következő két év a csapat iránti nagy csalódások jegyében telt ill. a ’83/’84-es szezonban a Roma elleni hazai rangadó alkalmával végleges őrségváltás következett be a Fiesole kanyarban, és a C.A.V. elfoglalta a vezető pozíciót. Ez köszönhető volt többek között annak, hogy a meccs előtt kialakult összecsapásokban (csakúgy mint abban az idényben Pisában és Genovában) a C.A.V. kiemelt szerepet vállalt.

A kanyarban akkoriban volt egy mag, amely az Alcool Campi nevet viselte, ám ők végig a C.A.V. oldalán és az ideológiát szem előtt tartva működtek, bár önálló ajándéktárgyakkal rendelkeztek. Egy másik társulat, a Giovani della Fiesole (A Fiesole kanyar fiataljai) azonban nem tudta stabilizálni a helyét a kanyarban és rövid létezés után megszűnt. Időközben már a város is elfogadta az egyre csak duzzadó Collettivo-t, mint a Fiorentine vezető csoportját. Ezek nagyon fontos évek voltak a csoport számára, ekkor vált törzshelyükké a Bar dei Pini, s új szekciókkal bővültek: Valdarno, Quinto, Pistoia… Ebből az időből származik az egyik legelső koreográfiájuk, mely a korábbi olasz válogatott, s a Fiorentina csapatkapitánya és gólzsákja, Antognoni tiszteletére készítettek, amikor az visszatért második súlyosabb sérüléséből. A Fiorentina-Bari meccsen a Curva Fiesole lilába burkolózott, s a kanyart beborították a csoportok transzparensei.

Cesenában és Milánóban ismét súlyos incidenseket lehetett feljegyezni, melyben a C.A.V. szintén vezető szerepet vállalt. Majd Nicola Berti távozása (az Interbe), aki nagy kedvence volt a kanyarnak, valamint Antognoni futballnak való hátatfordítása már sok volt az ultráknak. Nemcsak az Inter szurkolókkal romlott a viszony, hanem Pontello elnökkel is, akit addig nagyra tartottak.

Ebben az időszakban került Roberto Baggio az egyesülethez, ami reményt adott egy jó folytatáshoz. Baggio több volt, mint egy szimpla játékos, hiszen a kezdeti években nem egyszer összejárt a C.A.V. meghatározó tagjaival. A csapat a ’88/’89-es szezonban kvalifikálta magát az UEFA-kupába, s nagyon jól játszott, de komoly csapás volt a kanyarnak az Alcool Campi tulajdonképpeni megszűnése, miután a firenzei hívek molotov-koktélt dobtak a bolognai ultrák vonatára. Tudni kell, hogy a korábbi bolognai meccs alkalmával a hazaiak szintén ezt a „fegyvert” vetették be, de nem találták el a vonatot. Az incidensben több piros-kék ultra könnyebben, egyikük viszont súlyosan megsérült, mialatt a vagon teljesen kiégett.

A ’90-es olaszországi VB előtt átalakításon esett át az Artemio Franchi, s a hazai meccseket nagyrészt a közeli Perugiában játszották. Felejthetetlen évet zártak az UEFA-kupában, ahol elbukták a döntőt a Juve ellenében. Ezzel szemben a bajnokságban az utolsó fordulóban menekültek meg a kiesés elől. Ennek egyenes következménye volt több tüntetés Pontello elnök ellen, mely utcai felvonulásokba torkollott.  Baggio eladása a Juvénak aztán olaj volt a tűzre, s az addig jobbára békés felvonulások forradalommá csaptak át a városban, több ezer ultra napokig állt csatában a rendőrséggel, ostromolta a székházat, s minden „állami” dolgot összetört, felgyújtott. Majd mindezt tetézvén, behatolt a válogatott VB-re készülő edzőtáborába, ahonnan Roberto Baggio-t különlegesen kiképzett biztonsági embereknek kellett kimenekíteniük. Természetesen ezek után Pontello elnöknek nem volt maradása, s mintegy messiásként jött Cecchi Gori, akinek a tiszteletére koreográfiát mutattak be az ultrák, az egész kanyar fehérbe öltözött, középen egy lila szívvel, s egy elnöknek szóló üzenettel. Ebben az időszakban egyre szebb és monumentálisabb koreográfiák készültek a Fiesole kanyarban, melyben a C.A.V. érdemei vitathatatlanok voltak. A mindenkori ultratörténelem egyik legeredetibb, nagyon nagy szervezést és hajszálpontos kivitelezést igénylő produktuma is ebben az időben készült (’91-’92), akkor, amikor Baggio először jött vissza Firenzébe immár a Juve színeiben. Hát ekkor került bemutatásra az a bizonyos városképes koreográfia, melyben Firenze nevezetességeit jelenítette meg kizárólag kartonokból a Curva Fiesole, s melynek ötletét azóta ultracsoportok tucatjai használták fel szerte a világon. Ez akkor úgy Olaszországban, mint az egész világon teljesen egyedülálló volt, és rivális csoportok is elismerték, hogy ez gyakorlatilag egy centiméterre kiszámított mestermunka volt. Ezekben az években előtérben voltak a Juve, Milan és Roma ultráival folytatott csatározások, melyek során az ultrák tömegesen kerültek szembe az igazságszolgáltatással.

’92/’93 az addigi legkeserűbb év volt. Jól kezdtek, majd kiestek. S a végső fázisban megorroltak a rómaiakra, amiért azok képtelenek voltak még az üres udinei kapuba is betalálni, amely az észak-olasz kiscsapat bennmaradását eredményezte. De a C.A.V. és a kanyar egyöntetű véleménye szerint az egész idényben ellenük fújtak a bírók, s a kiesést, mintegy az olasz szövetség szurkolókkal szembeni ellenállásának titulálták, ez válságot eredményezett a szövetség és a Fiesole között, melyet csak mélyített, amikor a Mexico elleni barátságos meccset Firenzében rendezték, s a hazai publikum kifütyülte a Squadra Azzurát.

Időközben feljegyezhettük a Marasma és a Bomber Group megalakulását, akik szintén stabilizálták magukat a Fiesoléban, csakúgy, mint az idősebb ultrákat tömörítő Vecchia Guardia.

A lilák végigjárták a Serie B állomásait is, ahol a csoport további egysége és kitartása a csapat mellett, megmutatta annak valódi értékeit. Minden idegenbeli fellépésen odatették magukat, nem esve abba a hibába, hogy lebecsüljék az ellenfelet, ami egy ilyen masszív közegben könnyen rosszul sülhet el. Pisában a hazaiakkal való összecsapások következtében félbeszakadt a meccs, s az osztálykülönbség ellenére a Juve ultráival is összeakadtak, akik-mindkét csapat egy idegenbeli fellépése okán- Monzánál felfegyverkezve álltak lesben, de nem tudták meglepni a határozottan fellépő violákat, s kudarccal végződött próbálkozásuk. A bajnokság a Cesena ellen ért véget, de a feljutást nem követte ünneplés, nem is voltak kint a csoportok transzparensei, csupán egy kiírás, s megtapsolták Cecchi Gorit, aki elvonult a Fiesole kanyar előtt. Az ultrák elvárták az azonnali visszajutást…

A Serie A-ban ezt követően pedig fennállásuk talán legfényesebb szezonját zárták (más csoportok is elismerően nyilatkoztak azévi teljesítményükről), hiszen ide már egy tapasztaltabb, érett Collettivo érkezett, melyre a riválisok is felfigyeltek. Torinóba a Juve ellen hatezren mentek (3 full szint), ahol két violát megkéseltek a hazaiak a meccs előtti utcai harcokban, majd a vendégszektort ill. mellékhelyiségeit a violák amortizálták le, s összecsaptak carabinerikkel, miközben betörték a szektort a pályától elválasztó plexit. Bresciából szintén emelt fővel távozhattak, de minden idegenbeli találkozóra addig tőlük még soha nem látott mennyiségben kísérték el kedvenceiket. Ebben az évben a milánói ultrák is megkéseltek egy genovai srácot, aki belehalt sérüléseibe, a Juve elleni incidens pedig rávilágított a problémára. Foggia közelében egy autogrillnél újabb incidenst jegyezhetett fel a C.A.V., amikor egyik buszuk begurult egy olyan parkolóba, ahol három római busz várakozott. A violák busza tropára ment, s mire a rendőrség kiért a rómaiak elhúztak, s bevitték az ottmaradt megtámadott társaságot…

1995/’96-ban jól végeztek a bajnokságban , megnyerték az olasz kupát, melynek fináléjában ideges légkörű oda-visszavágót játszottak az Atalantával. Mindkét firenzei kanyarnak nagy lökést adott ebben az évben Batistuta, mely érzés már Baggio óta hiányzott. A KEK-ben a legjobb négy között véreztek el a Barcelonával szemben, ahova 5000 firenzei utazott, felejthetetlen hangulatot produkálva, ám a visszavágóra csak 30-an érkeztek a katalán fővárosból, akiket tucatnyi rendőr felvitt a tribünre, s a 4000fős vendégszektort a klub, a rendőrséggel karöltve az utolsó órákban megnyitotta a hazaiak előtt, akik pillanatok alatt megtöltötték azt. Egyes helyi források szerint azon a meccsen legalább 50 000-en voltak a 44ezresre tartott Artemio Franchi-ban, ám a csapat alulmaradt. Felmerült, hogy esetleg bővíteni kellene az Artemio Franchi-t, hiszen ez időtájt a meccsek nagy részén teltház volt, s a Fiesole kanyarba évről-évre minden bérlet elkelt. Viszont a város nem járult hozzá a stadionépítéshez, hiszen az műemléknek minősül, amiből sem elvenni, sem hozzáadni nem lehet. És mivel ehhez az arénához ragaszkodnak a szurkolók és a klub is, ezért új építése szóba sem jöhet. Úgyhogy maradt a szorongás. Ez határozottan érvényes volt arra a firenzei Juve vendégszereplésre, amikor a hazaiak szétdobálták a zebrák csapatát ill. vezetőségét szállító buszt, mely után óriási csata bontakozott ki a carabinerik és az ultrák között a Fiesole kanyar mögött. Az incidensben mindkét fél részéről voltak sérülések, voltak olyan rendőrök, akiktől az ultrák elvették a könnygázpuskát… Természetesen mindez nem maradt következmények nélkül, sok ultrát előállítottak, s a Collettivo vezéreit is elővették, nem egyet kitiltással jutalmaztak. Ekkor egy időre szóba került, hogy megszűnik a csoport. Ám egy új generáció érkezett, akik új lendületet igyekeztek vinni a csoport vezetésébe, ám szervezettség terén megbuktak. A bajt aztán az öregek oldották meg, akik újra odaálltak, s a nehéz átmeneti időszakban újra kézbe vették az irányítást, s a C.A.V. továbbra is megőrízte vezető helyét a kanyarban. Az átrendeződés kb. 2 évig tartott, s az öregek megjelenésének köszönhetően ismét sok új tag érkezett más csoportokból, illetve kisebb alakulatok olvadtak a C.A.V.-ba az egységet erősítvén. Majd a Trapattoni-éra eljövetelével már újra egy ütőképes és egységes Collettivo-t láthattunk, akik a BL küzdelmeiben (Londonban, Manchesterben) is letették névjegyüket. Mindenhová ultrák ezrei kísérték a csapatot. Viszont a rövid aranykor végén, fény derült a klub rendezetlen anyagi helyzetére, s megkezdődtek a játékoskiárúsítások, s következett a klub történetének legsötétebb időszaka. Cecchi Gori eladja Batigólt, Rui Costát, Toldót…És elkezdődött a véget nem érő tüntetés. Sem a Fiesole, sem a Marione kanyar ultracsoportjai, de még a tribünökön ülő szekciók, viola klubok sem rakták ki transzparenseiket, csupán a „Cecchi Gori Vattene” felirat lógott a Fiesole-ban és az idegenbeli meccseken. Ez nagyjából 2 évig tartott, majd egy éjszakai tüntetésbe torkollott Firenze központjában, melyben 30 000 viola vett részt. A nagy arányú tartozások+a csődeljárás miatt a klub a Serie B-be sem tudott benevezni, s ezt sem a város, sem a kanyar nem érdemelte meg. Cecchi Gori-nak mennie kellett! Ebben a nehéz helyzetben a C.A.V. tiszteletét elnyerték a rivális ultracsoportok, akik a kialakult szomorú helyzet miatt szolidaritásukról biztosították a violákat. Ezek közé tartoztak a Milan és a Brescia ultrái. Ezzel szemben voltak olyanok is pl. a pisaiak, akik mulatoztak a hanyatlásukon. A fennmaradás érdekében Florentia Viola néven szerveződött újjá a klub, mely a C/2 osztályba lett besorolva. A lelkesedés a hosszú kopár lelátó időszak után újjáéledt, s az első Pisa elleni kupameccsen a névtelen játékosokból álló csapatukat 30 000 néző buzdította az Artemio Franchi-ban, mely bizonyította, hogy Firenze nem tűnt el a futball színpadáról. Hát ekkor kezdődik a C.A.V. új időszámítása a C/2-ben addig ismeretlen ellenfelek ellen, melynek vége feljutás lett. Ebben az idényben a csoport visszanyeri korábbi erejét, újra felduzzadnak a sorok, minden várakozást felülmúló érdeklődés kíséri a meccseket, s a kanyarba is minden bérlet gazdára talál. Igaz bizonyítékául a csapat melletti kitartásnak, problémákat okozva az idegenbeli túráknál, ahol sok esetben a hazai csapatnak nagyobb befogadóképességű arénába kellett vinnie a meccset, mert annyi firenzei utazott. Pont egy ilyen meccsre mentek Luccába, amikor a firenzei állomáson belefutottak a Veronába tartó Laziósokba. Lett is rögtön nagy „csihi-puhi”.

Az 1978-ban alakult csoport 2003-ban ünnepli fennállása 25. évfordulóját, melyet a Fiesole egy nagyszabású jubileumi koreográfiával ünnepelt. A kanyaron belül az abszolút és vitathatatlan vezető szerep a Collettivo-é, amely a Serie B-s idényben új erőre kapott, s a 25 éves történelmet tovább kívánja írni.

NAPJAINKBAN:

A Curva Fiesole teljesen a C.A.V. fennhatósága alá került, a Vecchia Guardia 10 év után feloszlott, és nagyrészt az újraszerveződött Ultras ’73 Gruppo Storico nevű alakulatba olvadt. A firenzei ultramozgalom tulajdonképpeni elindítói a Cecchi Gori-elleni tüntetésekre olyan nagy számban képviselték az Ultrast, hogy együtt is maradtak, s életre keltették a legendát. Rajtuk kívül még a Marasma, a Fiorenza, a Campi, az Alterati és a Fedelissimi alkotja a kanyar magját, akik teljesen együtt működnek a C.A.V.-al. Az évekkel ezelőtt nagy és radikális csoportként ismertté vált Bomber Group a C.A.V.-al való nézeteltérése következtében a tribün sarkára költözött. A Curva Marione a Vieusseux, a Direttivo, és a Viola Korps törzshelye. A sokáig a vendégszektor mellett székelő Onda d’Urto a sorozatos letartóztatások és kitiltások után feloszlatta magát, ill. beolvadt anyacsoportjába a Campi-ba.

BARÁTSÁGOK:

Torino: A violák legerősebb kötelékeinek egyike, mely a Juve iránt érzett antipátiából adódik. Inkább illik rá a testvériség jelző, hiszen oly régóta létezik. Egymás Juve elleni meccseit gyakran látogatják, s ehhez az évek során sok közös tett kapcsolódik a szép és a nehéz időszakokban egyaránt. Itáliában kiemelt barátságnak számít.

Hellas Verona: A ’70-es évek óta tartó barátság, mely a legritkábbak egyike, amely két ennyire különböző politikai nézetet valló tábor között él. a ’91/’92-es szezonban a Brigate Gialloblu tiszteletére készített egy akkor párját ritkító koreót a C.A.V. a firenzei meccsükön. Miután nem is olyan rég a veronaiak felrúgták csaknem az összes baráti ill. jó kapcsolatukat, a firenzeieket, mint ősidők óta tartó testvériséget továbbra is tartják.

Catanzaro: A ’81/’82-es idény óta erős barátság, amely abból a bizonyos utolsó fordulóból fakad, melyen a Juve ajándék 11-est kapott Catanzaro-ban, és nyerte meg a Scudetto-t a Fiorentinával szemben, akik akkor Cagliariban meccseltek. Stefano Biagini (Vecchia Guardia) és az Ultras Catanzaro között létrejött barátság, melyben minden alkalmat megragadnak a találkozásra, amikor a Fiorentina délen játszik.

Sporting Lisszabon: A 7 Bello és a Juventude Leonina régi keletű jó kapcsolata.

ELLENSÉGEK:

Juventus: Antipátia mindig is volt, de gyűlöletté akkor vált, amikor ’81/’82-ben a bajnokság utolsó fordulójában azonos pontszámmal állt a Fiorentina és a Juve a tabella élén. A firenzeiek Cagliariban 0-0-s döntetlent értek el, ahol nem adtak meg egy teljesen szabályos gólt a Fiorentinának, míg ugyanabban az időben befújtak egy kamu 11-est a Juvénak Catanzaro-ban, melyet a zebrák értékesítettek, s így megnyerték a bajnokságot. Ennek is köszönhető a Fiorentina-Catanzaro barátság, hiszen utóbbiak testközelből érezhették át hogy mit művelnek a bírók a Juve nyomására, ill. a Fiorentina elnyomására. Ezek után mondani sem kell, hogy Catanzaro-ban is tetőfokára hágott a Juve iránti gyűlölet. Firenze az egyetlen város Itáliában, ahol nem működhet Juve klub! Volt ugyan sok éve egy effajta kezdeményezés, de a Juve Klub Firenze bejelentését követően 2 órán belül a firenzei ultrák felgyújtották a klubhelyiséget, s elvették a transzparensüket. Azóta nincs ilyen irányú kezdeményezés.

PISA: Egy tulajdonképpen mindig is létező toszkán rivalizálás, mely nemcsak futball szinten van jelen, mély gyökerekre és okokra vezethető vissza. Firenzében a kék-feketék szurkolóit egyszerűen csak „pecore” (birkáknak) gúnyolják. Az összecsapások száma megszámlálhatatlan, legutóbbi firenzei olasz kupameccsükön a pisaiak a firenzei klub hanyatlásának örömére egy koporsós koreót alkottak a violáknak címezve. Rajtuk kívül a többi toszkán csapattal sem felhőtlen a viszonyuk: Siena, Lucca, Empoli, Prato.

SALERNITANA: Az Artemio Franchi-ban rendezett UEFA-meccseken többszöri pirotechnikai bemutatót tartottak a violák ultrái, akiket a testület Salernóba száműzött, hogy ott meccseljenek a Grasshoppers csapatával. A hazaiak egy hanggránátot dobtak be, melynek következtében a meccs félbeszakadt, s a meccset az UEFA 0-3-al a Grasshoppers-nek adta. A Firenzét meg jól elmeszelték, merthogy ő volt a rendező klub…Azóta fokozott veszélyességű ez a párosítás.

BOLOGNA: Az Appenini-derbi. Még jóval a szervezett ultracsoportok megalakulása előtti időben is voltak negatív kórusok az egymás elleni meccseken, amely az évtizedek múlásával egyre súlyosabb incidenseket idézett elő. Ez ’89 júniusában tetőzött be, mikor a violák Molotov-koktélt dobtak a bolognai ultrákat szállító vonatra, több súlyos sérülést okozva. Ezután takaréklángra került a rivalizálás, egyik fél sem mutatkozott kiemelt létszámban a másiknál.

ROMA: ’93-ban Carnevale a farkasok csatára a Roma-Udinese meccsen az üres kapu torkából is mellévágta a labdát, ami a Fiorentina kiesését, ill. az Udinese bennmaradását jelentette. Tudni kell, hogy a rómaiak jó kapcsolatot ápolnak az Udine ultráival. Szóval nem mintha ’93 előtt békés lett volna, de ez az incidens tovább fokozta a rómaiak iránti ellenszenvet.

ÉS MÉG: Lazio, Napoli, Milan, Atalanta, Brescia